Fenyő Miklós - Made in Hungaria
facebook

Fenyő Miklós - Made in Hungaria

Fenyő Miklós - Made in Hungaria

Fenyő Miklós Budapesten 1947 március 12 én látta meg a napvilágot. rock and roll énekes, zenekarvezető, gitáros. Apja Fenyő Elemér gépészmérnökként kereste kenyerét, édesanyja Gonda Alice kozmetikus volt. Fontos év volt a számára az 1967 es, hiszen ekkor alapította a Hungáriát, és ebben az évben jelent meg első kislemeze ezen rajta volt a Csavard fel a szőnyeget és a Rémlátomás című dalok is. Mindössze egy évvel később a Csavard fel a szőnyeget c. számmal első helyezést ért el a Ki Mit Tud on. 1970 ben került piacra első nagylemeze a Hungáriával együtt, mely a Koncert a Marson címet viselte, s ezt követően országos koncertturnéra indult. Az ezt követő években bejárta a Szovjetuniót, az NDK t, Lengyelországot, Nyugat Berlint, valamint az NSZK t, mindenütt nagy sikerrel lépett fel. A Metronóm 77 fesztiválon is szerepel, ahol közönség díjat kap. 1977 ben vette fel a Beatles láz című lemez hanganyagát, de ez akkoriban nem csak húsz évvel később kerülhetett bemutatásra, az MHV letiltotta. 1980 ban megjelent a Rock and Roll Party c. lemezük, ebből nem kevesebb, mint hatszázezer példány kelt el. 1981 sem telt el sláger nélkül, nagy sikere volt a Limbó hintó című dalának, nagydíjat nyert vele a tánc és popdal fesztiválon, a dal kislemezen 250.000 példányban kelt el, így arany valamint platinalemez díjat kapott. 1982 tavaszán a Hungária 15.000 néző előtt adott koncertet a Budapest Sportcsarnokban, majd még ebben az évben megjelent az Aréna című lemezük amin a Made in Hungaria című száma aratott nagy sikert. Rá egy évre elkészült az Egy pillanat veled c. zenés portréfilm, ez Fenyő Miklósról valamint az ő rajongóiról szól. Még ebben az évben jelent meg Miklós első szólóalbuma ennek a MIKI címmet adta, 1984 ben a Jól nézünk Miki c. breaklemeze került az üzletek polcaira, mindkettő aranylemez lett. 1986 és 1988 között a Modern Hungáriával jelenik meg 3 lemeze, s egészen 1992 ig ifjú tehetségek menedzselésével tölti idejét. Nyaranta gyakran koncertezett a Margitszigeten. 2006 májusában mutatták be 2 ik musicaljét a József Attila Színházban ez az Aranycsapat címet kapta. 2007 március 12 én, hatvanadik szülinapja végett előadással örvendeztette a József Attila Színház, ezen az estén kapta kézbe a Mr. Rock and Roll című albumáért az aranylemezt. 2007 augusztusában piacra került még egy lemeze Kell egy álom címmel. Miklós figyelt fel Szandira, miután egy Old Boys koncerten Pintácsi Viki meggyőzte őt, hogy hallgassa meg a testvérét.

Ingyen Van 2015-12-28

Fenyő Miklós, Made in Hungaria, rock and roll, magyar zene