Reggae Jamaica Bob Marley Sean Paul
facebook

REGGAE

Reggae Jamaica Bob Marley Sean Paul

Egy olyan könnyűzenei műfaj, amelynek az eredete egészen Jamaica ba nyúlik vissza, az 1960 as évekre. Ezt a megnevezetést gyakran tágabb értelemben szokták használni az össze jamaicai zenére, beleérte a ska, rocksteady, dub, dancehall, ragga zenei műfajokat is. A kifehjezés ugyanakkor még használatos egy külön stílusra is, amely az 1960 as években jött létre. A műfajnak az alapját egy különleges ritmus adja, amelynek a legfőbb jellemzője a taktusok közötti hullámzás a gitáros játékában. Ennek van is egy megnevezése, mégpedig a bang. Gyakran a dobos üt egy harmadik ütemet a taktusok között, ennek pedig az elnevezése one drop, vagyis magyarul egy csapás. Az a jellegzetessége, hogy itt lassabb az ütem, mint a műfaj elődeinél, például a skanál és a rocksteadynél. Nagyon gyakran összefüggésbe hozzák a műfajt a rasztafári mozgalommal, amely számos nagy reggae zenészre hatással volt a 70 es, 80 as években. A zene számok általában a szerelemről, szexről, rasztafarinizmusról szólnak, illetve olykor a társadalomnak kemény bírálata. Az eredetét már megtalálhatjuk az afrikai karibi zenében is, de akár az amerikai R&B zenékben is. A műfajt világszerte népszerűvé Bob Marley tette, aki a karrierje elején még a rocksteady műfajban is zenélt. Már a 60 as évek végére még az Egyesült Királyságban is játszották a rádióban. Először a reggae szót a Toots and the Maytals nevű ska együttes használta egy albumuknak a címében a következő képpen Do the Reggay. Korunkban a műfaj hazájában, Jamaicaban inkább az új stílusok a népszerűek, mint a dancehall vagy a ragga. Általában ezek keverik a dub technikáit, a reggae hangszereit, illetve a hip hop, a drum and bass elemeit is, de gyakran egyéb stílus elemeit is belecsempészik a zenébe. Ebben a stílusban olyan előadókat találhatunk, mint U Roy és Dillinger, akik az egész világra hatással voltak, mivel később a jamaicai DJ Kool Herc is innen merített ihletet, amikor létrehozta új stílusát, amelyből később lett a hip hop és a rap. Napjaink koronázatlan reggae dancehall jamaicai énekese Sean Paul. Ő az egész világgal megismertette a modern jamaicai reggae zenét, sőt az egész világgal megszerettette. Bob Marley után csak ő tudott hosszabb ideig a slágerlisták élén lenni a számaival. A reggae modern ritmusait sikerült világsztárokkal is megismertetnie, megszerettetnie, hiszen számos világhírű énekessel szerepelt már közös egy egy közös dal erejéig.

Ingyen Van 2015-03-29

reggae, 80-as évek, Bob Marley, Jamaica, rap, Sean Paul