Zsédenyi Adrienn A szürke patás
facebook

Zsédenyi Adrienn A szürke patás

Zsédenyi Adrienn A szürke patás

Zsédenyi Adrienn Szentesen volt tanuló méghozzá a Horváth Mihály Gimnázium irodalom dráma tagozatán. 15 éves volt, amikor Sík Olga tanárnőnél tanult énekelni, ezt követően 3 színházban Arany János Színház, Független Színpad, Krétakör Színház, Új Színház mutatta meg milyen színészi képességekkel is rendelkezik. 7 évig tanult hegedülni és a művészi pálya mellett a Nyugat Magyarországi Egyetemen szociálpedagógusi diplomát szerzett. 1994 egy nagy horderejű év számára, hiszen Szűcs Gabriellával, Kovács Péterrel valamint László Boldizsárral alapították meg együttesüket, amellyel első két évben egy Cotton Club nevű helyen játszottak, majd ezt követően a Budai Parkszínpadon és a Kongresszusi Központban is fellépett melynek neve Cotton Club Singers. Az együttesnek Adriennel 6 év alatt öt nagylemeze jelent meg. 2001 ben kilépett a formációból Zsédenyi és azóta a White Chocolate nevű zenekar mellett szólókarriert folytat. A sztár 2001 ben kilépett a zenekarból és azóta szólókarriert folytat. Washingtonban fellépett a Folger Shakespeare Library ban rendezett magyar esten melynek műsorát Tabányi Mihály kísérte. Legelső szólóalbuma 2002 ben jött ki meg Zséda címmel, ennek a producere Rakonczai Viktor volt, akivel a Kőbányai Zenei Stúdióban osztálytársak voltak. Az album arany minősítést ért el. Ennek az albumnak a legsikeresebb dala, amely dal egyben Adrienn első nagyobb sikere a Valahol egy férfi vár volt, amely 3 hétig vezette a VIVA TV slágerlistáját. Adrienn első albumát a Mennem Kell Tovább című balladájával folytatta. 2003 as év őszén elindul a Szeress most! című szappanopera az RTL Klub on, aminek főcímdalát Adrienn énekli. Ez a szám nagy áttörést, országos ismertséget hozott Adriennek, és három hétig vezette a VIVA Chart ot. Megjelent Adrienn második albuma 2004 ben Zséda Vue címmel.A z albumról sok sikeres kislemez is megjelent Motel, Mindhalálig vagy az Újhold. Ez Adrienn első albuma, amely platinaminősítésben részesült. 2006 os évben jelent meg Adrienn első karácsonyi albuma mely az Ünnep címet kapta, ez szintén elérte a platinaminősítést. Az albumról az A szürke patás című számból készült videoklip, mely máig igen sikeres, kedvelt karácsonyi dal lett hazánkban. 2008 ban jelent meg Adrienn 4 ik albuma Rouge címmel. 2009 márciusában megjelent kislemeze, az És Megindul a Föld, ami 2009 legjátszottabb hazai dala lett.

Ingyen Van 2015-07-27

Zsédenyi Adrienn, énekesnő, magyar zene, dance, Zséda,