Keresztes Ildikó Adj valamit
facebook

Keresztes Ildikó Adj valamit

Keresztes Ildikó Adj valamit

Mottója a következőképpen hangzik "Az élet ízét csak a bolondok ismerik." Keresztes Ildikó 1964 augusztus 8 án született Marosvásárhelyben, Romániában. Fiatalkoráról sokat nem tudni, de ezt követően karrierjéről annál többet. Keresztes nagyon régóta vonzotta az éneklés. Emiatt persze igen sokat tett, és ennek hála 1999 ben meg is jelent első stúdióalbuma a "Nem tudod elvenni a kedvem..." Nagyon nagy sikert hozott ez neki, így nem kellett sokat várni a második albumára sem, 2001 ben megjelent második albuma is, ami a "Nekem más kell" címet kapta. Az albumnak is sokat köszönhet, mivel ebben az évben megnyerte a "Artisjus díjat" musical kategóriában, illetve a megjelenése után egy évvel Arany Zsiráf Fonogram díjra jelölték. Erre az albumra a dalokat Szűcs Norbert, a szövegeket pedig Adamis Anna írta. Ezt követően már sikerek jöttek. Felénekelte a "Csak szex és más semmi" című film betétdalát 2005 ben, amiért szintén kapott díjat. A "Lora" című filmhez is énekelt, és 2009 ben az "Utolsó jelentés Annáról" főcímdalát is ő énekelte. 2008 Szeptember 19 én megjelent harmadik stúdióalbuma "Minden, ami szép volt" címmel. Keresztes Ildikó Adj valamit című dala nagy sikert arat jelenleg is. Sok híres énekes illetve énekesnő örök dalának feldolgozása is meghallgatható ezen, ezt 2010 ben arany lemezzé avatták. 2010 Március 19 én megjelent 4 ik albuma " Csak játszom " címmel. Ezen az abumon is igen nagy mennyiségű feldolgozás van, de inkább már modernebb előadóktól. 2011 ben arany lemez lett belőle, és még abban az évben Fonogramra jelölték. Nem kevesebb, mint öt korongja is megjelent 2011 ben, hatásos, de valóságos címmel, azaz " A démon, aki bennem van". Meg kell jegyezni, az album már saját dalokból állt. 2010 től 3 évadon át volt a magyar X faktor egyetlen női mentora, Geszti Péter, Malek Miklós valamint Nagy Feró társaságában. 2012 ben eléggé lecsendesedett karrierje, ám felénekelt egy dalt a "Nem akarok többé játszani" címmel Leander Rising szerzeményét. Ez 2013 ban jelent meg, és ezzel nevezték be őt "A Dal" "Az Eurovíziós Dalfesztivál" magyar döntőjébe. Bejutott a legjobb nyolc közé. Keresztes nem csak éneklésben volt népszerű és tehetséges, színészkedésben is a legjobbak közt van. Első színpadi szerepe 1988 ban volt a "költő visszatér" című Rock operában. Igen sok színházban szerepelt, és sok társulatban volt jelen. 2014 ben megjelent önéletrajzi könyve valamint többek között új dalokat is kiadott.

Ingyen Van 2015-06-06

Keresztes Ildikó, X - faktor, Nem akarok többé játszani, magyar zene, énekesnő