1977 februárjában született Szombathelyen. Szülővárosában kezdte meg tanulmányait, majd a kőszegii Jurisich Miklós Kísérleti Gimnáziumban folytatta, és az ELTE néprajz szakán fejezte be. Az ugyancsak szombathelyi Bartók Béla Zeneiskolában furulyázni, majd fuvolázni tanult. Tizenhat éves korában csatlakozott a Vasi Népdalstúdióhoz, így került közel a népdalhoz és a népzenéhez, és itt született meg az életen át tartó szerelem az énekléssel. Első felállás, ahol énekesként feltűnhetett, a vas megyei Boglya együttes volt. Innen következő lépésként az Anima Sound System következett tizennyolc évesen, ahol három éven át énekelt. Ebben a hangrendszerben a modern zene és a népdal ötvözésével kísérleteztek, azonban a sok pozitív visszajelzés ellenére nem érezte magáénak ezt a stílust és három év elteltével elhagyta a zenekart, figyelmét a komplex néphagyomány megismerésére fordította. 1995 ben nyerte el A Népművészet Ifjú Mestere címet, és ez az elismerés jelentette számára az elhivatott munka kezdetét is. A paraszti kultúra, mint néphagyomány teljes megismerése érdekében nótafákkal találkozott, táncokat tanult, a kézműves mesterségekben tette próbára magát. 1998 ban jelentkezett az ELTE néprajz szakára, ahol 2004 ben diplomázott. Szakdolgozatát a népdaléneklésről, mint folklorisztikus jelenségről írta. Benne az énekes néphagyomány átalakulását, továbbélési lehetőségeit kutatta. 1995 től a Magyar Állami Népi Együttes meghívott előadójaként, illetve különböző népzenei együttesekben szólistaként hallható. A Vándor Vokál együttesben 1998 tól 2005 ig balkáni és kárpát medencei magyar, bolgár, szerb, horvát, szlovák, rutén, görög és korzikai többszólamú dalokat énekeltek, általában zenekari kíséret nélkül. Négy éven át volt tagja a többféle zenei és népzenei hatás ötvözésével megszólaló Makám együttesnek, az itt gyűjtött hatások tetten érhetőek nála később is. Az elmúlt években számtalan album és együttes szólistájaként lehetett vele találkozni, legyen az népzene, énekelt vers, régi zene, vagy világzene. Így Bognár Szilvi a Magyar Állami Népi Együttes és a Duna Művészegyüttes meghívott előadójaként, a Szeret énekeseként, a nagy múltú Sebő együttes vagy épp Nikola Parov vendégeként, az Etnofon Zenei Társulás élén, máskor a Szájról szájra produkció nagyszerű hármasában.
Ingyen Van 2015-11-01
Bognár Szilvia, énelesnő, magyar nezen, népzenevers, régi zene