Boggie Parfüm
facebook

Boggie Parfüm

Boggie Parfüm

Csemer Boglárka 1986. November 30. án született, Budapesten. Jelenleg egy nagyon népszerű énekesnő, akit nem csak hazánkban, hanem világszerte ismernek. Művésznevén ismeri többnyire mindenki, Boggie ként, amely a keresztnevéből származik. Hazánkban akkor lett egy csapásra ismert és közkedvelt, amikor a Parfüm című dalának a videoklipjét elkezdték játszani a zene csatornákon. Karrierje ezek után lényegében virágozni kezdett és egyre több elismerést bezsebelt. A zenéhez kötődő tanulmányait 13 éves korában kezdte el, majd 15 éves korában klasszikus éneket és klasszikus zongorát is tanult a Fasang Árpád Zeneiskolában. Ezzel párhuzamosan 2004 től tagja volt az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Jazz Zeneművészeti Szakközépiskola tanulóinak is. Francia nyelvű idegenvezető OKJ szakképesítést is szerzett 2006 és 2007 között. 2007 ben tanulmányokat kezdett a Kőbányai Zenei Stúdió ének szakán, valamint az Eszterházy Károly Főiskola francia romanisztika szakirányán is. 2009 ben megalapította a Csemer Boglárka Quartetet, majd 2011 ben Sebestyén Áronnal beneveztek a Csillag Születik című tehetségkutató műsorba. Eljutottak az élő adásig, viszont rögtön az első adásban távozniuk kellett, viszont így is sok rajongót szerzett magának. Az első lemezén 2012 ben kezdett el dolgozni, ekkor vette fel a Boggie művésznevet. Az album végül 2013 ban jelent meg Boggie címmel, amelyet a Tom Tom Records adott ki. A lemez eredetiségére később felfigyeltek, hiszen csak saját szerzemények voltak rajta, mégpedig magyar, francia és angol nyelven. Az év végén pedig megjelent a Parfüm című dalának a videoklipje is, majd 2014 elején egy csapásra megszületett számára az áttörés a videoklip népszerűségének köszönhetően. A második lemezével sem hazudtolta meg rajongóit, hiszen azon is a stílusához illeszkedő dalok szerepelnek, ennek a címe All Is One Is All lett. Eddigi karrierje során már számos elismerésben is részesült, kétség kívül ennek tekinthető az is, hogy 2015 ben ő képviselte Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon a Wars for Nothing című dallal. Egyik legnagyobb sikere a parfüm című dala A 30 milliós nézettségű videoklip is elismerést eredményezett a számára, hiszen meginterjúvolta például a Good Morning America, ELLE francia kiadása és nagyon hosszasan lehetne sorolni a neves hírportálokat. Karrierje kezdetén pedig sikerült elnyernie Sebestyén Áronnal közösen a Magyar Jazz Szövetség különdíját a Jazzy dalversenyen, amelyet a Japánkert című dalért kaptak.

Ingyen Van 2015-10-25

Boggie, parfüm, énekesnő, magyar zene, pop, Csemer Boglárka