Ákos igazán
facebook

ÁKOS - IGAZÁN

Ákos igazán

1986 április 6. án született Budapesten a Bika jegyében. Dalszerző, zeneszerző, költő és 1993 tól Ákos néven énekes, előadóművész. A Fazekas Gimnázium elvégzése után a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemre nyert felvételt és 1992 ben külgazdaság szakon szerzett diplomát. 1987 ben a Bonanya Banzai nevű kultzenekar énekese, alapítójaként indul be zenei karrierje. A dalszövegeket és a zeneszámokat is ő írja. A Depeche Monde os hangzás végett ők lettek a magyar Depeche Mode és a Budapesti Sportcsarnokban is hatalmas sikert arattak. 1994 ben, a banda feloszlott. Ákos még a zenekarral párhuzamosan 1993 ban elkészítette első szólóalbumát Karcolatok címen, melynek zeneszerzője, szövegírója, producere és zeneműkiadója is ő volt egy személyben. Lemeze egyből az eladási lista harmadik helyére lépett fel és utána nyolc hétig az első volt és aranylemezzé érett. 1994 ben szerződést köt a BMG Triola Hungary lemezkiadóval és megjelenteti második albumát Test címmel, mely öt hét alatt aranylemezzé válik. Előadói és dalszerzői munka mellett még verseket ír idáig öt kötete jelent meg , saját videoklipet rendez, színészkedik, irodalmi felolvasóesteken lép fel. 1995 ben Eszenyi Enikő felkéri, hogy zenét komponáljon Bertold Brecht Baál című darabjához. Még ebben az évben megjelenteti harmadik szólóalbumát, az Indiántáncot, mely négy hét alatt aranylemezzé vált. Kiadja Szavak és csendek című verseskötetét és átveszi kilencedik aranylemezét a Bravissimo Best of Hungary válogatásalbumért. A következő évben megjelent első szóló koncertalbuma, az Élő dalok és az olimpiai lemezen való közreműködésért megkapja tízedik aranylemezét. Majd megjelenteti első kottakiadványát tizennégy legsikeresebb dalának gitár és zongorakivonatát. 1997 ben megjelenteti Beavatás című nagysikerű albumát. 1998 ban felkérik Charles Dickens regényéből készült Olivér egyik főszerepére. Szeptemberben megjelenik Ikon című albuma, mely ugyancsak aranylemez lett. 1999 ben a Tarzan című filmhez fordította és felénekelte a dalokat és szintén aranylemezzé vált. 2000 ben a Hűség című albuma is aranylemez lett. 2001 ben megkapja élete első platina lemezét a 95 ös indiántánc albumáért. 2002 ben Új törvény albuma ismét aranylemez lett és a Terror Háza Múzeum érdekében végzett tevékenységéért a Magyar Köztársaság Érdemrend Tiszti keresztje kitüntetést kapja. Még számos aranylemezt készít és sokoldalú és termékeny munkásságát sok díjak és jelölések megkotonozásaként 2012 ben Kossuth díjjal jutalmazzák. Magánéletében kiegyensúlyozott , négy gyermek boldog édesapja.

Ingyen Van 2015-08-26

Ákos, igazán, énekes, Bonanya Banzai, Karcolatok